Követelmények teljesíthetősége

4.38

Tárgy hasznossága

4.15

Segítőkészség

4.15

Felkészültség

4.31

Előadásmód

3.92

Tanított tárgyak

régészet

Szöveg, írás, kiadvány

Átlag

4.18

Értékelések

összes értékelés: 13

Új értékelés hozzáadása ehhez a tanárhoz

Szöveg, írás, kiadvány

Nem igazán arról szólt az óra, amiről kellene. Töris zh-kat íratott, azt mondta abból osztályoz. Utolsó pillanatban közölte hogy írjunk egy szemináriumi dolgozatot, semmit nem segített, de azt mondta az csak plusz, a zh-k számítanak. Ehhez képest nem kaptunk jegyet ha nem volt dolgozatunk. Felkészületlen, másról beszél, totálisan inkompetens ebben. Maradnia kellett volna a régészetnél.

2

1

1

1

2

2018-01-19 08:44

régészet

Én kedveltem és sok új dolgot tanultam tőle.

5

5

5

5

5

2015-02-05 11:23

régészet

Sok évvel ezelőtt jártam az óráira. Szerettem az óráit, mert látszott, hogy készült rá és szereti azt, amit elmond. Rengeteg képpel készült.

5

5

5

5

5

2014-07-18 10:44

régészet

Az órákon kellemesen ellensúlyozta Raczky Pált, előadásai jók voltak, bár ebben a viszonylag érdekes témának is szerepe volt, vetített képeket, szöveget, így le tudtuk írni a nehezebb neveket is könnyedén. Nem szeretem a tárgyat, de az ő óráit élveztem.

4

3

5

5

5

2013-01-26 10:21

régészet

Hallgatóbarát, az előadások érdekesek voltak, kedves és segítőkész...teljesen oké:)

5

5

5

5

5

2013-01-19 12:12

régészet

Igazából nem volt mindig olyan rossz, de inkább az érdekes témát sem érdekesen adta elő.

3

4

3

3

3

2011-12-17 10:47

régészet

:)

5

5

5

5

4

2011-05-31 08:51

régészet

3

2

1

3

1

2011-05-22 06:53

régészet

Igazi pedagógus, rendkívül hasznosak és jól követhetőek az órái. Ezzel egyenes arányosak a vizsgák is. Természetesen a felkészültsége sem hagy kívánni valót :)

5

5

5

5

4

2011-05-20 07:33

régészet

(:

5

5

5

5

5

2011-03-31 06:13

Új értékelés hozzáadása ehhez a tanárhoz