Követelmények teljesíthetősége
4.14Tárgy hasznossága
4.57Segítőkészség
3.79Felkészültség
4.57Előadásmód
3.86Tanított tárgyak
Digitális Technika
Cisco
Digitális technika 2
zv
Átlag
4.19
Értékelések
összes értékelés: 14
zv
Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, hogy "csak" a záróvizsgán találkoztam vele életemben először. Lekezelő volt, belevágott a szavamba és olyan kérdéseket tett fel amikről a jó Isten se tudta volna megállapítani, hogy vajon mire gondol. Direkt úgy fogalmazza meg, hogy ne lehessen érteni, mit akar, aztán amikor megjegyeztem, hogy nem igazán értem a kérdést, csak odanyögte, hogy "hát elég baj".
2
3
2
4
1
2021-01-26 07:43
Digitális technika 2
Nagyon sokat és hosszan magyaráz és amikor ránézel az órádra azt gondolva hogy már órák teltek el kiderül hogy csak 30 perc
5
5
4
5
3
2020-01-14 05:19
Digitális Technika
Első félévben Nála voltam Digitális Technika I. tantárgyon. Véleményem szerint a gyakorlatának követelményei maximálisan teljesíthetőek voltak, azonban a gyakorlat nem volt összhangban a másik gyakorlatvezető által tartott gyakorlattal, így volt, hogy az egyik csoport a vizsgán nem tudta azt, amit a másik gyakorlatvezető leadott. A gyakorlatok ezek ellenére élvezetesek voltak, a módja, ahogy a Tanár Úr előadta a dolgokat kellően komoly, de vicces is volt.
5
3
3
5
4
2017-06-05 01:38
Digitális Technika
Szinte nyomasztó hangulat uralkodik nála órákon, emellett sok más dolgot is hozzátesz az anyaghoz (lemaradunk a többi csoporttól). Az órát mindig tovább tartja 10-15 perccel.
3
3
1
3
1
2017-04-26 06:11
Digitális Technika
Ez eddig oookéé? Ez Okééé? :D Hát bejárni már csak miatta is érdemes. Bár sokan nem bírják, én kifejezetten kedvelem, mert tudja miről beszél, és át is adja a tudást. Csak be kéne járni. És nem aludni a ZH helyett, mint én.
3
5
3
5
5
2016-11-23 02:12
Digitális Technika
Átmentem kettessel,de vizsgán digtech 2 -ős anyagból kérdezni nem volt túl jó húzás.
2
5
1
3
2
2015-12-14 11:30
Digitális Technika
Kiváló előadó! Érdemes feszült figyelemmel végig hallgatni az óráit! Ha valamelyik tárgy miatt érdemes volt ide járni, akkor ez az volt!
5
5
5
5
5
2015-04-02 07:50
Cisco
Kíválló oktató!
5
5
5
5
5
2012-01-31 09:10
Digitális Technika
Ő inkább már előadóművész. :)
5
5
5
5
5
2011-11-22 04:25
Cisco
ilyennek kell lennie egy oktatónak!
5
5
5
5
5
2011-01-20 03:14